Részlet Kath Clements „Why vegan” című 1995-ös könyvéből:
De azért a tejről és a tejtermékekről csak nem kell lemondani, mondják, hiszen a tehenek oly bőségesen ontják magukból, hogy teljesen ésszerű, hogy fogyasztjuk. Fájdalom (a teheneknek), ez nincs így. Mivel a szarvasmarha, ahogy minden más emlős is az embertől a delfinen át a denevérig, csupán az utód megszületése után termel tejet egy relatíve rövid ideig azzal a céllal, hogy az első hónapokban azzal táplálja a kicsinyét. Szöges ellentétben azzal, amit a tejipar akar elhitetni velünk durva reklámkampányaival, a tehén tej NEM létfontosságú élelmiszer az ember számára, ahogyan nem is ajándék a tehenektől.
A tejipar valójában a marhahús ipar szerves része, lévén hogy a húsukért levágott marhák 80%-a a tejtermelő farmok mellékterméke. Az évi egy borjút, amit a tehén ellik, többféleképpen is felhasználhatják. Nagyon fiatalon levághatják, s borjúhús lesz belőle, vagy felnevelhetik egy marhatelepen, hogy később marhahúsként vágják le, illetve a nőstény borjak egy részéből tejelő tehén lehet.
Részben az természetellenes táplálás, részben a szelektív tenyésztés eredményeképpen egy tehén éves tejhozama 1983-ban átlagosan 5000 liter volt, szemben az 1950-ben jegyzett 1500 literrel. A későbbi adat, tehát az 5000 liter több mint tízszerese annak a mennyiségnek, amit egy borjú felneveléséhez termelne abban az egy évben. Azzal, ha csupán békésen legelésznek a mezőn, nem lenne elérhető ilyen mértékű tejhozam.
A modern tejgazdaság tulajdonképpen egy rendkívül drága módja a feleslegtermelésnek, mivel tehenek az elfogyasztott fehérjének csupán egy tizedét alakítják tejjé. Hogy a természetellenesen magas tejhozamot elérjék, a teheneket koncentrált fehérje száraztápon tartják a számukra normális fűfélék helyett, ami komoly anyagcserezavarokhoz vezet. Nem vezethet. Vezet. Ez rendszerint állandó hasmenésben és a gyomor súlyos fájdalommal járó elsavasodásában is megjelenik.
A modern tejgazdaság tulajdonképpen egy rendkívül drága módja a feleslegtermelésnek, mivel tehenek az elfogyasztott fehérjének csupán egy tizedét alakítják tejjé. Hogy a természetellenesen magas tejhozamot elérjék, a teheneket koncentrált fehérje száraztápon tartják a számukra normális fűfélék helyett, ami komoly anyagcserezavarokhoz vezet. Nem vezethet. Vezet. Ez rendszerint állandó hasmenésben és a gyomor súlyos fájdalommal járó elsavasodásában is megjelenik.
A tejelő teheneket minden évben művi úton (inszeminációval) termékenyítik meg, illetve a módosabb gazdák embrió transzplantációval. A vemhesség, ahogy az embereknél is, 9 hónapig tart. A teheneket ebből a 9 hónapból 6-7 hónapon keresztül fejik is közben.
Amikor világra hozza a borját, pár órán belül elveszik tőle – ha nem így tennék, meglehetősen kevés tej jutna az embereknek. Az elszakítás után a tehenek napokig gyászolják a borjaikat. Az elkeseredett tehénbőgés megszokott hang a tejüzemek környékén élőknek. Miután a borjakat elviszik, a tehenekre naponta kétszer fejőgépeket csatlakoztatnak, hogy serkentsék és fenntartsák a tejtermelésüket. Egy borjú nyilvánvalóan ennél jóval gyakrabban szopna. Ilyen körülmények között az tőgyek begyulladása elkerülhetetlen.
Az, hogy erről a közvélemény látványosan nem vesz tudomást, nagyrészt a modern reklámiparnak köszönhető, ugyanakkor annak is, hogy hajlamosak vagyunk a dolgokat olyannak látni, amilyennek szeretnénk őket. Sokkalta kényelmesebb hinni egy boldog farmban, ahol az elégedett állatok másra sem vágynak, mint hogy nekünk adják a tejüket és hasonlók.
***
Részlet Melanie Joy „Why we love dogs, eat pigs and wear cows” című 2010-es könyvéből:
A tejet ki lehet nyerni a tehenekből fájdalommentesen is. Ezért a többség magától értetődőnek tekinti, hogy a tejtermékek természetes előállítása nem jár állatkínzással. Természetes – mondjuk. Noha a tömeges állattartás bármely formája, így napjaink tejtermelése is, minden csak nem természetes. Az Egyesült Államokban sok tehén tejüzemekben éli le az életét. Amikor azt mondjuk, tejüzemekben, akkor ez alatt azt értjük, hogy nyakuknál fogva megláncolva, vagy parányi fedett karámokba zárva, vagy zsúfolt, kerítéssel szegélyezett „etetőkben”, ahol a rácsokat övező futószalagról esznek. A lábuk alatt vizelettel és ürülékkel beterített beton.
Hogy maximalizálják a tejtermelést, a teheneket génmanipulált növekedési hormonokkal injekciózzák, és művi úton termékenyítik meg életük minden évében. A legtöbb amerikai tejüzemben évi 10 hónapon át fejik a teheneket. Gépekkel, természetesen. Ebből a 10-ből 7 hónapban már újra vemhesek. Ez olyannyira megterheli a szervezetüket, hogy sokuknál különböző bénulások alakulnak ki, a tőgyekben pedig gyakoriak a fertőzések, amik masszív gyulladással járnak.
A túlterhelt szervezet hamarosan képtelenné válik normál anyagcsere folyamatait működtetni és ez a tejtermelésben is megmutatkozik. Eme probléma orvoslására alakították ki a ma már bevett gyakorlatot, hogy az eredendően különböző füvek elfogyasztására született teheneket szója-, csontliszt-, és húskészítményekkel etetik.
Természetüknél fogva a tehenek bensőségesen kötődnek az utódjaikhoz és ha lehetőségük van rá, születésük után egy teljes éven át gondozzák, óvják őket. A tejüzemben a borjakat pár órán belül elveszik az anyjuktól, hogy a tejet emberi felhasználásra fordíthassák. Bevett gyakorlat, hogy a frissen született borjúkat elrángatják anyjuk mellől a tehén hisztérikus bömbölése közepette. Más helyeken éppen a tehenek kitöréseit megelőzendő, szülés után elszállítják az anyaállatot, hogy zavartalanul vehessék ki a borjat az elletőből. Ahogy az ember anya is, a szarvasmarha is őrjöngő, kétségbeesett és mindenre elszánt, ha nem találja a kicsinyét. Napokig bőgnek, tombolva keresik a borjaikat. Ilyenkor nem ritkán nekimennek a tejüzem dolgozóinak, rúgnak és harapnak. Sőt, olykor az is megtörténik, hogy egy-egy tehén kitör és borja keresésére indul.
A tehenek normális körülmények között 20 évet élnek. A tejüzemekben 4 éves korukra kiöregednek és vágóhídra kerülnek. Az amerikai marhahús jelentős része tejüzemekből származik.