Méz


Ha megkérdezik, miért nem eszem mézet, azt szoktam válaszolni, „ugyanazért, amiért a koldus papírpoharából sem veszem ki az aprót, noha néha jól jönne: mert nem nekem gyűjtötte.” Mások ugyanerre a kérdésre azt felelik, a méz nem vegán. Mire jön a kérdés: miért nem? A vegánok válasza pedig egy kérdés: miért ne lenne az? Netán mert nem olyan intelligensek? Nos, James Gould, a Princeton Egyetem ökológiai és evolúciós biológiai szakáról azt írja, hogy a méhek a maguk evolúciós ágának pontosan ugyanúgy a csúcsán vannak, ahogy az ember a magáénak. Az etológusok nagyon érdekes kísérletekkel bizonyították a méhek intellektuális képességeit: egy méh kolónia felét egy tóparti etetőhöz, másik felét pedig egy tó közepén levő etetőhöz szoktatták. Volt tehát hét csoport a kolónián belül, az egyik ide a másik oda járt gyűjtögetni. Amikor a táplálék mennyisége az etetőkben nőtt, a méhek táncukkal jelezték a másik csoportnak, hogy jöjjenek oda enni, ahova ők járnak. A tóparti etetőhöz el is ment a másik csapat, de azokra, akik a tó közepébe invitálták a többieket, nem hallgatott senki. A méhek „hülyeségnek” tartották, hogy virágok nőjenek a tó közepén. Lehet, hogy csak a víz átrepülése zavarta őket? A kutatók erre megismételték a kísérletet úgy, hogy nem a tó közepére, hanem a tónak a szemközti partjára telepítették a második etetőt. Amikor a fele kolónia táncával azt adta elő, hogy „gyertek, gyertek, a tó másik oldalán van egy csomó kaja”, akkor a csapat másik fele lelkesen repülte át a tavat és ment enni az elmesélt helyre. Magyarán nem csupán felfogják, amit a társaik kommunikálnak, hanem döntést is hoznak magukban arról, hogy hallgassanak-e rá, vagy sem. Ez csak egy példa. Jól szervezett társadalomban élnek a saját szabályaik szerint és bámulatos módon kommunikálnak egymással. Nem pont úgy, mint mi, de a maguk módján rendkívül intelligens lények.  
Vagy inkább az lenne az oka, hogy nem éreznek fájdalmat? Nos, ellentétben a növényekkel, a méheknek fejlett idegrendszerük van, mely az egész testüket behálózza, s ez a rendszer tökéletesen alkalmas a fájdalom ingerek továbbítására és feldolgozására. Ellentétben a növényekkel, evolúció során kialakult képességük, hogy el tudnak menekülni a fájdalom elől.
Ahogy Alice Walker megfogalmazta: az állatok saját céljaikért léteznek ezen a földön, nem pedig az emberek céljainak és igényeinek kielégítésére. Ugyanúgy, ahogy a feketék sem a fehérek szolgálatára és a nők sem a férfiak szolgálatára vannak.
Bármit is tesz a méhész, a termelékenység elősegítése érdekében, a profit érdekében, önmaga és családja érdekében teszi. Saját érdekei szerint szaporít és pusztít, s végül: elveszi a mézet.
Oké, de miért baj, ha az ember elveszi a mézet?
A méz a természetben a méhek téli tápláléka. Ahogy a mesebeli a hangya, ők is egész nyáron gyűjtögetnek, hogy legyen mit enni a télen. A méhészek minden ősszel kiveszik a kaptárból az egész nyár alatt összegyűlt mézet (vagy annak nagy részét) és cukorral helyettesítik. Mivel a méz rengeteg fehérjét, zsírt, ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, nehéz elhinni, hogy a cukor tökéletesen pótolja azt.
 Az egyébként 5 évet megélő királynő lecserélik 2 évenként. Az új királynőt külön királynő-ellátótól veszik, ahol sok száz más növendék királynővel együtt nevelték művileg. A királynők szállítása rendkívül megterhelő számukra, kíméletlenségében a hosszú távú vágóállat szállításra hasonlít. A méh kolóniák rutinszerűen kerülnek ketté választásra a méhész érdekeinek megfelelően. A gyengébb kolóniák egyesítésénél pedig a gyengébb királynőt megölik. A méheknek természetes szokásuk, hogy halottaikat eltávolítják a kaptárból, amit telente a méhész művi zárja miatt nem tudnak megtenni, ajánlják is a méhész szakirodalmak, hogy telente egy-két alkalommal nyissuk ki a kaptárt, hogy kikotorjuk a felhalmozódott méhtetemeket.  A kolóniák 10-20%-a elpusztul télen, vagy ha nem, hát elpusztítják, mert termelékenységi szempontból így előnyös. A méhkaptárok mérete és főleg formája igen távol áll attól, ami a méhek számára természetes és jó.