Ha megkérdezik, miért nem
eszem mézet, azt szoktam válaszolni, „ugyanazért, amiért a koldus
papírpoharából sem veszem ki az aprót, noha néha jól jönne: mert nem nekem
gyűjtötte.” Mások ugyanerre a kérdésre azt felelik, a méz nem vegán. Mire jön a
kérdés: miért nem? A vegánok válasza pedig egy kérdés: miért ne lenne az? Netán
mert nem olyan intelligensek? Nos, James Gould, a Princeton Egyetem ökológiai
és evolúciós biológiai szakáról azt írja, hogy a méhek a maguk evolúciós ágának
pontosan ugyanúgy a csúcsán vannak, ahogy az ember a magáénak. Az etológusok
nagyon érdekes kísérletekkel bizonyították a méhek intellektuális képességeit:
egy méh kolónia felét egy tóparti etetőhöz, másik felét pedig egy tó közepén
levő etetőhöz szoktatták. Volt tehát hét csoport a kolónián belül, az egyik ide
a másik oda járt gyűjtögetni. Amikor a táplálék mennyisége az etetőkben nőtt, a
méhek táncukkal jelezték a másik csoportnak, hogy jöjjenek oda enni, ahova ők
járnak. A tóparti etetőhöz el is ment a másik csapat, de azokra, akik a tó
közepébe invitálták a többieket, nem hallgatott senki. A méhek „hülyeségnek”
tartották, hogy virágok nőjenek a tó közepén. Lehet, hogy csak a víz átrepülése
zavarta őket? A kutatók erre megismételték a kísérletet úgy, hogy nem a tó
közepére, hanem a tónak a szemközti partjára telepítették a második etetőt.
Amikor a fele kolónia táncával azt adta elő, hogy „gyertek, gyertek, a tó másik
oldalán van egy csomó kaja”, akkor a csapat másik fele lelkesen repülte át a
tavat és ment enni az elmesélt helyre. Magyarán nem csupán felfogják, amit a
társaik kommunikálnak, hanem döntést is hoznak magukban arról, hogy
hallgassanak-e rá, vagy sem. Ez csak egy példa. Jól szervezett társadalomban
élnek a saját szabályaik szerint és bámulatos módon kommunikálnak egymással.
Nem pont úgy, mint mi, de a maguk módján rendkívül intelligens lények.
Vagy inkább az lenne az oka,
hogy nem éreznek fájdalmat? Nos, ellentétben a növényekkel, a méheknek fejlett
idegrendszerük van, mely az egész testüket behálózza, s ez a rendszer
tökéletesen alkalmas a fájdalom ingerek továbbítására és feldolgozására.
Ellentétben a növényekkel, evolúció során kialakult képességük, hogy el tudnak
menekülni a fájdalom elől.
Ahogy Alice Walker
megfogalmazta: az állatok saját céljaikért léteznek ezen a földön, nem pedig az
emberek céljainak és igényeinek kielégítésére. Ugyanúgy, ahogy a feketék sem a
fehérek szolgálatára és a nők sem a férfiak szolgálatára vannak.
Bármit is tesz a méhész, a
termelékenység elősegítése érdekében, a profit érdekében, önmaga és családja
érdekében teszi. Saját érdekei szerint szaporít és pusztít, s végül: elveszi a
mézet.
Oké, de miért baj, ha az
ember elveszi a mézet?
A méz a természetben a méhek
téli tápláléka. Ahogy a mesebeli a hangya, ők is egész nyáron gyűjtögetnek,
hogy legyen mit enni a télen. A méhészek minden ősszel kiveszik a kaptárból az
egész nyár alatt összegyűlt mézet (vagy annak nagy részét) és cukorral
helyettesítik. Mivel a méz rengeteg fehérjét, zsírt, ásványi anyagot és
vitamint tartalmaz, nehéz elhinni, hogy a cukor tökéletesen pótolja azt.
Az egyébként 5 évet megélő királynő lecserélik
2 évenként. Az új királynőt külön királynő-ellátótól veszik, ahol sok száz más
növendék királynővel együtt nevelték művileg. A királynők szállítása rendkívül
megterhelő számukra, kíméletlenségében a hosszú távú vágóállat szállításra
hasonlít. A méh kolóniák rutinszerűen kerülnek ketté választásra a méhész
érdekeinek megfelelően. A gyengébb kolóniák egyesítésénél pedig a gyengébb királynőt
megölik. A méheknek természetes szokásuk, hogy halottaikat eltávolítják a
kaptárból, amit telente a méhész művi zárja miatt nem tudnak megtenni, ajánlják
is a méhész szakirodalmak, hogy telente egy-két alkalommal nyissuk ki a kaptárt,
hogy kikotorjuk a felhalmozódott méhtetemeket. A kolóniák 10-20%-a elpusztul
télen, vagy ha nem, hát elpusztítják, mert termelékenységi szempontból így
előnyös. A méhkaptárok mérete és főleg formája igen távol áll attól, ami a
méhek számára természetes és jó.